Rólam
Rólam
Tragédiából sikertörténet, mely 2009-ben kezdődött.
Akkor egy barátnőm azt mondta: ajándékot kaptál. Nem igazán értettem, abban a helyzetben mi az ajándék, és sokáig nem is tekintettem annak. És most már tudom az élet ajándéka.
Azon év őszén hívtak meg barátaim egy társasjátékra, melyre vonakodva, mégis részese lettem. Fogalmam sem volt a társas játékról, mit és miért kell tenni, egy valami viszont megmaradt. Robert Kiyosaki neve. Az internetnek már akkor is kedvelője voltam, utána néztem, ki ő és mi az amit képvisel, tanít.
Így találtam rá a Gazdag Papa, szegény papa könyvre, innen indult az érdeklődésem a Cashflow játék irányába.
Miután találtam egy Klubot, ahol a pénzügyi tudatosság elvei alapján képzések, tanfolyamok voltak, rendszeres vendég, résztvevő voltam.
Egy születésnapi játékon döntöttem: én is játékvezető akarok lenni.
Ez 2017 január 6-án sikeres vizsgával meg is történt. Kezdetét vette egy gyönyörű küldetés, hogy átadhassam mindazt a tudást, amit nekem a cashflow játék adott.
2 év múlva már nemcsak 101-es /alap/ játékot tudtam vezetni, hanem 202-es játék vezetéséhez is sikeres vizsgát tettem.
Innen csak egy ugrás volt a mentori, kicsivel később oktatói kinevezés.
A Klub tevékenységét segítve több száz játékot vezettem, – köztük iskolákban gyermekeknek is – oktattam leendő játékvezetőket és mentorálással segítettem munkájukat ezen a gyönyörű úton.
2023 őszétől vállalkozóként teszem a dolgom, azzal a célkitűzéssel, hogy azoknak a vállalkozóknak, kíváncsi érdeklődőknek segítsem a pénzügyi tudatosság, személyiségének fejlődését.