Két út – ugyanaz a cél
/Miskolci maraton beszámoló/
Mit mutat meg rólunk egy pénzügyi játék?
Van, amikor egy játék véget ér, mindenki összepakol, hazamegy, és ezzel vége is a történetnek.
És van, amikor a játék ugyan véget ér, de a gondolatok még napokkal később is tovább játszanak bennünk.
A miskolci pénzügyi-maraton nálam ilyen volt.
Egy hét telt el azóta, és még mindig jönnek a kérdések. Felismerések villannak fel, helyzetek kerülnek új megvilágításba, és egy-egy játékbeli döntésről utólag egészen mást gondolok, mint akkor, amikor megszületett.
Talán ez az egyik oka annak, amiért ennyire szeretem ezt a játékot.
Nem ér véget akkor, amikor véget ér a játék.
Három nap, rengeteg döntés
A miskolci maraton számomra különleges alkalom volt.
Ez volt az első ilyen többnapos játék tavaly október óta, és valami egészen érdekes történt közben.
Mintha visszakaptam volna a régi Julikát.
A lelkesedést. A kíváncsiságot. A kreativitást. Azt az érzést, amikor egy helyzetben nem feltétlenül azonnal a megoldást keresem, hanem először azt mondom:
„Nézzük meg, mi sül ki belőle!”
Játszottunk, gondolkodtunk, döntöttünk, hibáztunk, újraterveztünk.
Nevettünk is. Sokat.
És természetesen születtek érdekes helyzetek is, amelyekről akkor még csak annyit tudtunk mondani:
„Hát… ez érdekes volt.”
Aztán néhány nappal később kezdett igazán érdekes lenni.
Nem az volt a kérdés, ki lett az első
Természetesen van eredmény.
Lehet számolni, ki hova jutott, ki milyen eszközöket szerzett, ki mikor lépett tovább, és végül ki ért el hamarabb bizonyos célokat.
De számomra egyre kevésbé ez a legérdekesebb része.
Mert lehet, hogy két ember ugyanabban a játékban ugyanazt a célt szeretné elérni, mégis teljesen más úton indul el.
Az egyik óvatosabban építkezik.
A másik hamarabb vállal kockázatot.
Az egyik előbb szeretne stabil alapot teremteni.
A másik már látja a következő lehetőséget, és azt mondja:
„Miért várnék?”
És tudod mi az érdekes?
Mindkettő működhet.
Nincs egyetlen tökéletes stratégia.
Van viszont saját stratégia.
És talán ez a fontosabb kérdés: Tudom-e, hogy én miért úgy döntök, ahogy döntök?
A játék tükröt tart
Van egy mondat, amihez újra és újra visszatérek:
Nem tudsz másként játszani, mint amilyen most vagy.
A játékban ugyanis előbb-utóbb megjelenik a működésünk.
Ahogy döntünk. Ahogy kockáztatunk. Ahogy reagálunk a veszteségre. Ahogy bánunk a lehetőségekkel. Ahogy kezeljük a bizonytalanságot.
És persze az is, hogy mit csinálunk akkor, amikor valami nem úgy alakul, ahogy elterveztük.
A játék egyik legnagyobb ajándéka éppen az, hogy láthatóvá teszi a láthatatlant.
A való életben sokszor csak érezzük, hogy valamiért így vagy úgy működünk.
A játékban viszont ott van előttünk a következmény.
Döntöttél.
Lépett a játék.
Megjelent az eredmény.
És máris van mit megnézni.
De van egy másik mondat is
Az elmúlt időszakban ezt a mondatot egy kicsit továbbgondoltam.
Nem tudsz másként játszani, mint amilyen most vagy.
De a játék megmutatja, hogy ki vagy – és azt is, hol van a következő fejlődési pontod.
Na, és itt kezdett igazán érdekessé válni számomra a miskolci maraton.
Mert egy hét elteltével már nem azt kérdeztem magamtól:
„Mit csináltam jól vagy rosszul a játékban?”
Hanem azt:
„Mit mutatott meg rólam?”
És nálam megérkezett egy válasz.
Információ.
Nálam most ez lett a következő fejlődési pont.
Nem azért, mert hirtelen semmit sem tudok. 
Hanem éppen azért, mert azt érzem: a következő lépésemhez másfajta, megfelelő helyről származó információra van szükségem.
És ezzel természetesen megszületett a következő kérdés is:
Honnan szerzem be a megfelelő információt?
Mert információból ma már igazán nincs hiány.
Sőt.
Néha éppen ez a probléma.
Információ van.
Rengeteg.
Könyvek. Videók. Cikkek. Podcastok. Emberek. Tapasztalatok. Mesterséges intelligencia. Közösségek.
A kérdés talán már nem is az, hogy:
„Hol találok információt?”
Hanem:
„Melyik az az információ, amelyik nekem, most, a következő lépésemhez valóban szükséges?”
És azt hiszem, ez már egy egészen másfajta keresés.
Talán nem kell látnunk az egész utat
Egy ideje sokat foglalkoztat ez a gondolat.
Hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, csak akkor indulhatunk el, ha már pontosan tudjuk, hova fogunk megérkezni.
Pedig lehet, hogy nem így működik.
Lehet, hogy először csak azt kell tudnunk:
Mi a következő lépés?
Aztán megtesszük.
Közben új információt szerzünk.
Az új információ új felismerést hoz.
A felismerés módosítja a stratégiát.
És egyszer csak azt vesszük észre, hogy haladunk.
Nem feltétlenül egyenes vonalban.
Néha kerülőúton.
Néha visszafordulva.
Néha pedig úgy, hogy menet közben jövünk rá:
„Ja… én valójában nem is arra akarok menni.”
És ez sem feltétlenül kudarc.
Lehet, hogy éppen ez volt a felismerés, amire szükségünk volt.
Két út – ugyanaz a cél
Ezért szeretem annyira ezt a képet.
Két út.
Két különböző stratégia.
Más tempó.
Más kockázatvállalás.
Más döntések.
De ugyanaz a cél.
És egyik út sem „rossz”.
Csak más.
Talán az életben sem az a legfontosabb kérdés, hogy melyik úton megy a másik.
Hanem az, hogy:
Ismerem-e a saját utamat?
Tudom-e, miért arra megyek?
Ismerem-e a saját erősségeimet és határaimat?
És ha egyszer csak elfogy az útjelző tábla…
felismerem-e, mi az a következő információ, amire szükségem van ahhoz, hogy tovább tudjak menni?
És természetesen Samu sem maradhat ki a történetből. 
Ő valószínűleg ezt az egészet egyetlen mondattal intézné el:
„Az információt is lassan kell megemészteni. Én már csak tudom.”
Én pedig most tovább keresem a saját következő lépésemet.
Te hol tartasz?
Van már egyértelmű fejlődési pontod?
Vagy még keresed?
Lehet, hogy nem ugyanazon az úton megyünk.
De lehet, hogy egy jó gondolat éppen a másik útjáról érkezik.
Játék. Tanulás. Fejlődés. Élet.
Gyere és tedd próbára magad a Cashflow játékkal!
Érdeklődj bátran az itt megadott elérhetőségeken!
